Kisgyerekkel takarítani?
Neked mi jut eszedbe először?- Sose leszek kész, biztos hisztizni fog, el fog uralkodni a káosz!
Hogyan vond be a gyerekeket a házimunkába akkor mégis?
Ne ess kétségbe minden takarítás előtt, amikor otthon van veled a gyerek is. Megfelelő tervezéssel gyorsan és hatékonyan tudtok közösen dolgozni és neked is vidámabb lesz a takarítás.
Adunk néhány hasznos tippet, hogy hogyan vond be a gyerekeket a takarításba ügyesen.
Nem kell, hogy félj a közös takarítás gondolatától, már az egészen kicsi totyogókat is be tudod vonni a takarításba, hiszen ők játéknak veszik a feladatot és szívesen eljátszanak a porronggyal vagy a szivaccsal is. A nagyobbaknak pedig már „komoly” feladatokat is adhatsz. Nézzük sorra, milyen feladatok adhatók a gyerekeknek!
Nem munka, hanem szórakozás!
Ne feladatként fogd fel a takarítást, hanem egy közös játéknak, aminek a végeredménye egy tiszta lakás és egy rendszerető gyerek lesz. Ha a gyerek se kötelező nyomásnak érzi, hanem egy vidám játéknak akkor sokkal szívesebben és lelkesebben segít, mintha ráparancsolnál.
Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy példaképek vagyunk a gyerkőc számára így minden, amit teszünk, követendő példaként szolgál számára, nincs ez másként a takarítással sem, ráadásul bölcsis korban szeretik utánozni a legjobban „apát és anyát.”
Ha a gyerek azt látja tőled, hogy milyen szép tisztán tartod a házat, mindig elpakolsz magad után stb. akkor ő is könnyebben fogja követni a példádat.
Még büszkeséggel is fogja eltölteni őket, hogy segíthetnek neked. Azonban ne várj tőlük tökéletes eredményt és ne dorgáld meg ezért, biztasd és dicsérd őket folyamatosan, ha ezt nem teszed meg, a gyerek házimunkához érzett kedvét hamar letörheted.
Hidd el, hogy szívesen segítenek neked, csak egy kis időt kell rájuk szánnod és akkor természetessé válik számukra a mindennapi házimunkában való részvétel.
Felelősségek kiosztása!
Alakítsuk ki a heti rutinunkat a mindennapi pakolászós és a heti takarítás során is. Adj pontos iránymutatást a gyereknek, mit szeretnél, ha megcsinálna és hogyan.
Mindenkinek legyen meg a saját állandó feladata, kezdetnek a saját szoba rendbetartása is nagy falatnak tűnhet. Később főleg a nagyoknál be lehet osztani a napi mosogatásban való segítséget, terítést stb. feladatokat is.
Feladatok kicsiknek és nagyoknak!
Bölcsisek:
Ágyazás: ne várjunk el élére vasalt hajtogatást, de a párna rendberakása és a takaró kettéhajtása már ebben a korban is megtanítható.
Elpakolás: leginkább a saját játékainak elpakolása erre kijelölt helyre, tárolóba. Ezt a feladatot kevésbé szokták szeretni, de legyünk türelmesek és itt is adj pontos iránymutatást nekik!
Mosás-teregetés:
Ez egy sokkal kedveltebb feladat számukra. Ők még örömmel párosítják a zoknikat vagy válogatják szét a ruhákat színek szerint, hiszen ez egyfajta logikai játék számukra. Valamint szívesen adogatják kezünkbe a szennyes ruhákat meg a csipeszeket is.
Feltörölni a nyomokat: Igazi „foltvadászat” indulhat el az egyes nyomok felkutatására. Ha kiborul valami, mutasd meg neki, hogyan és mivel kell feltörölni (persze csak ha nincs üvegszilánk vagy egyéb veszélyes anyag a földön). Legközelebb már ő fogja kérni a papírtörlőt.
Szemét kidobása: Tanítsuk meg neki mi a szemét és hova tudja kidobni. Persze kövessük, végig a folyamatot nehogy kidobjon valami nem oda illőt . Itt is fontos, hogy veszélyes dolgok ne kerüljenek a kezébe, mint az üvegek, konzervdobozok, vegyszeres flakonok stb.
Ovisok:
Az ovisok már sokkal önállóbbak így nyugodtan bízhatunk rájuk „nagyobb” feladatokat.
Pakolás: Az ovisoknál is legyen elsődleges feladat, hogy rendben tartják a szobájukat és elpakolják a játékaikat a megfelelő tárolókba. A színes ceruzáknak, tollaknak is legyen meg a megfelelő helye, ahova nap végén el tudják pakolni.A többi szobába is mutassuk meg nekik a „pakolós” feladatokat, hogy tudja hol a kabátok, cipők helye.Hiszen az oviba is megtanítják mit hova kell tenni miért ne, működhetne ez akkor otthon is?
Étkezések után játszatok „pincéreset” aki elviszi a piszkos tányérokat a mosogatóba.
Ágynemű csere, szennyesek: Elég nagyok már ahhoz, hogy segítsenek az ágyneműcserében is, persze itt se árt egy kis jókedvű párnacsatázás közben. A szennyest is kitudják már önállóan vinni és a szennyes kosárba rakni. Vagy játszhattok kosárba dobást is, biztos élvezni fogja.
Teregetés, hajtogatás:
Mutasd meg, hogyan kell teregetni és hagyd, hogy kibontakozzanak a vizes zoknik és a csipeszek világában.
Elő a zokni bábokkal! A zokni párosítás remek móka a kicsiknek, hiszen olyan, mint egy játékos logikai feladat. Válogassuk ki közösen a megszáradt ruhákat.
Sütés, főzés: A sütés- főzésbe is bevonhatóak egészen a vásárlás,
alapanyag beszerzés folyamatától, aztán jöhet az összeállítás, öntögetés, kavargatás, szitálás, na meg persze a kóstolás ( főleg ha csoki krémről van szó:) ). A legkisebb feladat is boldoggá teszi őket. A végén pedig dicsérd meg őket, hogy milyen finomat főztek vagy sütöttek. A zöldségek és a gyümölcsök megmosásában is nagyon ügyesek, valamint ez remek alkalom a különböző fajták megismerésére is. Az egész egy tanulási folyamat, amely során jobban felfedezik az ételeket és az ételkészítés világát.
Porszívózás, felmosás:
Kezdődjön a tánc! Kössétek össze a kellemest a hasznossal. Bulizzátok végig a lakást közösen, így az idő is gyorsabban repül, miközben tisztává válik a lakás körülöttetek. A kicsik pedig imádnak ugrálni és táncolni a „pacsálásról” nem is beszélve. Legyen saját kis söprűje, amivel be tud segíteni neked. Meg is kérheted, hogy vadásszon porcicákra a sarkokban. Kukkantsatok be az ágy alá is „kincseket” kutatva. Porszívózás után tekerjétek fel a szőnyeget közösen, majd jöhet a felmosás. Fújhattok buborékokat is közben.:)
Szemét: Az ovisokat és a kisiskolásokat már meglehet tanítani a szelektív gyűjtés alapjaira is, mutasd meg neki mit hova szoktatok dobni.
Háziállatok gondozása:
Már ebben a korban fontos, hogy megtanítsuk a felelős állattartást nekik, ami napi feladatokkal jár és hamar elsajátítják majd a gondoskodás örömét.
Vond be őket a napi feladatokba pl. adjon ő vizet a cicának vagy közösen fésüljétek ki a kutya szőrét.
Mit NE csináljanak!
Vannak feladatok, amiket azért jobb ha magunk végzünk el.
Műszaki cikkek körüli takarítás: az elektromos dolgok mindig veszélyforrások.
Gőzt termelő eszközök: gőztisztító vagy a vasaló könnyen égési sérüléseket okozhat.
Forró dolgok: óvatosan a tűzhely közelében, ne hogy magukra rántsanak valamit vagy megégesse őket a tepsi.
Magas helyekre mászás: a szekrény tetejének letörlését vagy az ablakpucolást inkább csináljuk meg magunk.
Vegyszerek: Amennyiben vegyszereket használsz a takarítás során azokat jól elzárva tartsd és ne engedd a közelébe a gyerekeket használat közben sem. Szuper alternatíva ha egészségbarát probiotikus tisztítószert használsz a takarítás során, amely nem jelent veszélyt a kicsikre sem és még a takarítási idő is lerövidül a használatával.
A feladatok végén dicsérjük meg őket amiért ügyesek voltak és jutalmat is adhatsz nekik (pl. elmentek fagyizni).
Jó ötlet egy takarítási tábla bevezetése is, amin az elvégzett feladatokért gyűjtheti a matricákat vagy amit kipipálhat magának.
Hidd el büszkén fogja mutogatni a végeredményt!:)
Te mivel egészítenéd még ki a listánkat?:)