A SanOdor Kft-t 2004-ben alapítottam azzal a céllal, hogy segítsek cégeknek, éttermeknek, szállodáknak, nagy forgalmú helyeknek, vendégeknek és ügyfeleknek abban, hogy szagtalan és egyben illatos helyiségben töltsék el azt az időt, amennyi minimálisan szükséges egy WC-ben. Ezt megelőzően is volt már saját vállalkozásom, de családi változások miatt új célt kellett találnom magamnak.
Olyan célt kerestem, melynek elérése mások számára is értékes – és hosszú távú – tevékenységek végzését követelte meg tőlem. Ügyfeleim számának növekedése és igényeik minél magasabb szintű és teljesebb körű kielégítése során napról napra egyre mélyebben es mélyebben ismertem meg a higiénia területét, veszélyforrásait és hiányosságait. Sajnos azt tapasztaltam és tapasztalom ma is, hogy van mit csinálni ezen a területen.
Így aztán megfogalmaztam főcélunkat, hogy magasabbra szintre emeljük a higiéniai kultúrát Magyarországon és az országhatárokon túl is.
Ennek egyik fontos része, hogy gyártsunk olyan – sem a környezetre, sem az emberre, állatra nem veszélyes – tisztítószereket, mellyel megvalósíthatjuk másik küldetésünket is: hozzájárulni egy zöldebb, élhetőbb világhoz, ahol az emberek egészségben élnek és ahol a Föld is továbbél.
Az elmúlt közel másfél évtized alatt rájöttem arra is, hogy a higiéniai kultúra fejlesztését a gyerekek oktatásával kell kezdeni. Ha megtanítjuk Nekik, hogy hogyan kell például fertőtleníteni a WC ülőkéket, hogyan kell bánni az intim hulladékkal – ami egy köztudottan fertőző, veszélyes anyag -, akkor ők már ezt a tudást fogják továbbadni a gyerekeiknek, a jövő nemzedékének. Kidolgoztam hát egy gyerek programot erre, melyet országosan szeretnénk megvalósítani és eljuttatni az információkat minden gyerek közösségbe ( óvodákba, iskolákba ), korosztályok szerinti bontásban.
Annak ellenére, hogy ezt a játékos, oktató programot forrás hiányában még nem sikerült megvalósítani, nem adjuk fel és rendületlenül keressük a támogatókat ennek a – szerintünk nemes – célnak a megvalósításához.
Visszatérve a SanOdor Nature probiotikus tisztítószer család “megszületéséhez”, a rengeteg, folyamatos szakmai továbbképzés, a rendszeres,külföldi szakmai út és a piac alapos ismerete segített minket abban, hogy megtaláljuk azokat a “zöld” és egészségre ártalmatlan higiéniai termékeket, melyekkel hozzá tudunk járulni egy élhetőbb világhoz, küldetésünk megvalósításához. Már régóta forgalmazunk illetve használunk ilyen termékeket a szolgáltatásainkhoz, amire nagyon büszkék vagyunk. Ilyenek például az intim hulladékgyűjtés, az enzimes víz és húgykőoldó szolgáltatásunk vagy egy víz nélkül takarítási technológia biztosítása ügyfeleinknek. Viszont ezzel még egyáltalán nem lehetünk elégedettek, hiszen azt is láttam az elmúlt 14 alatt, hogy még mindig nagyon sok olyan terület van, ahol nincsenek egészségre és a környezetre ártalmatlan szerek.
Ennek eredményeképpen, hogy kiterjeszthessük felelősség vállalásunkat az életnek egy szélesebb területére -, megszületett kemény 4 évi munka után az a vegyszermentes, magyar, probiotikus (jó baktérium alapú) tisztítószer család, melyet SanoD’or Nature névre kereszteltünk és melynek jelenleg 3 tagja van:
- SanoD’or Nature Floor padlótisztitó
- SanoD’or Nature Shine szanitertisztító
- SanoD’or Nature Brill általános tisztítószer.
Terveink között szerepel a termékcsalád továbbfejlesztése és a teljes termékpaletta eljuttatása a világ többi országaiba is.
Nézze meg a termékeket itt az oldalon, és ha további információra lenne szüksége, keressen minket bizalommal!
Legyen Ön is részese ennek a nemes küldetésnek, csatlakozzon hozzánk, iratkozzon fel a ” Zöld Klubunkba ” és élvezze a klubtagsággal járó előnyöket.”