Hogyan vond be a gyerekeket a házimunkába?
Neked is hasonlók jutnak eszedbe, ha azt mondjuk közös házimunka a gyerkőccel?
„Sose leszek kész, biztos hisztizni fog, el fog uralkodni a káosz!”
Nem kell, hogy így legyen!
Ráadásul nagyon fontos, hogy a megfelelő tisztaság fenntartására már korán megtanítsuk a gyerekeket, erre pedig ideális időpont a nyáriszünet!
Hogyan vond be a gyerekeket a házimunkába? Itt van néhány tipp!
Ne ess kétségbe minden takarítás előtt, amikor otthon van veled a gyerek is.
Megfelelő tervezéssel gyorsan és hatékonyan tudtok közösen dolgozni és neked is vidámabb lesz a takarítás.
Nem kell, hogy félj a közös takarítás gondolatától, már az egészen kicsi totyogókat is be tudod vonni a takarításba, hiszen ők játéknak veszik a feladatot és szívesen eljátszanak a porronggyal vagy a szivaccsal is. A nagyobbaknak pedig már „komoly” feladatokat is adhatsz.
Nézzük sorra, milyen feladatok adhatók a gyerekeknek!
Nem munka, hanem szórakozás!
Ne feladatként fogd fel a takarítást, hanem egy közös játéknak, aminek a végeredménye egy tiszta lakás és egy rendszerető gyerek lesz. Ha a gyerek se kötelező nyomásnak érzi, hanem játéknak, akkor sokkal szívesebben és lelkesebben fog segíteni, mintha ráparancsolnál.
Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy példaképek vagyunk a gyerkőc számára, így minden, amit teszünk, követendő példaként szolgál számára, nincs ez másként a takarítással sem, ráadásul bölcsis korban szeretik utánozni a legjobban „apát és anyát.”
Ha a gyerek azt látja tőled, hogy milyen szép tisztán tartod a házat, mindig elpakolsz magad után stb. akkor ő is könnyebben fogja követni a példádat.
Még büszkeséggel is fogja eltölteni őket, hogy segíthetnek neked. Azonban ne várj tőlük tökéletes eredményt és ne dorgáld meg ezért, biztasd és dicsérd őket folyamatosan, ha ezt nem teszed meg, a gyerek házimunkához érzett kedvét hamar letörheted.
Hidd el, hogy szívesen segítenek neked, csak egy kis időt kell rájuk szánnod és akkor természetessé válik számukra a mindennapi házimunkában való részvétel.
Felelősségek kiosztása!
Alakítsuk ki a heti rutinunkat a mindennapi pakolás és a heti takarítás során is.
Adj pontos iránymutatást a gyereknek, mit szeretnél, ha megcsinálna és hogyan.
Mindenkinek legyen meg a saját állandó feladata, kezdetnek a saját szoba rendbetartása is nagy falatnak tűnhet. Később főleg a nagyoknál be lehet osztani a napi mosogatásban való segítséget, terítést stb. feladatokat is.
Feladatok kicsiknek és nagyoknak korosztály szerint!
Bölcsisek:
Ágyazás: Ne várjunk el élére vasalt hajtogatást, de a párna rendberakása és a takaró ketté hajtása már ebben a korban is megtanítható feladat.
Elpakolás: Ez leginkább a saját játékainak elpakolását jelentse az erre kijelölt helyre, tárolóba. Ezt a feladatot kevésbé szokták szeretni, de legyünk türelmesek és itt is adjunk pontos iránymutatást nekik!
Mosás-teregetés: Ez egy sokkal kedveltebb feladat számukra. Ők még örömmel párosítják a zoknikat vagy válogatják szét a ruhákat színek szerint, hiszen ez egyfajta logikai játék számukra. Valamint szívesen adogatják kezünkbe a szennyes ruhákat, teregetés során pedig a csipeszeket.
Feltörölni a nyomokat: Igazi „foltvadászat” indulhat el az egyes nyomok felkutatására. Ha kiborul valami, mutasd meg neki, hogyan és mivel kell feltörölni (persze csak ha nincs üvegszilánk vagy egyéb veszélyes anyag a földön). Legközelebb már ő fogja kérni a papírtörlőt. Fontos, hogy veszélyes maró tisztítószereket ne adjunk a kezébe!
Szemét kidobása: Tanítsuk meg neki mi a szemét és hova tudja kidobni. Persze kövessük végig a folyamatot, nehogy kidobjon valami nem oda illőt. Itt is fontos, hogy veszélyes dolgok ne kerüljenek a kezébe, mint az üvegek, konzervdobozok, vegyszeres flakonok stb.
Ovisok:
Az ovisok már sokkal önállóbbak, így nyugodtan bízhatunk rájuk „nagyobb horderejű” feladatokat.
Pakolás: Az ovisoknál is legyen elsődleges feladat, hogy rendben tartják a szobájukat és elpakolják a játékaikat a megfelelő tárolókba. A színes ceruzáknak, tollaknak is legyen meg a megfelelő helye, ahova nap végén el tudják pakolni. A többi szobában is mutassuk meg nekik a „pakolós” feladatokat, hogy tudja hol a kabátok, cipők helye. Hiszen az oviba is megtanítják mit hova kell tenni, akkor miért ne, működhetne ez otthon is?
Ágynemű csere, szennyesek: Elég nagyok már ahhoz, hogy segítsenek az ágyneműcserében is, persze itt se árt egy kis jókedvű párnacsatázás közben. A szennyest is kitudják már önállóan vinni és a szennyes kosárba rakni. Vagy játszhattok kosárba dobást is, biztos élvezni fogja.Étkezések után játszatok „pincéreset”, aki elviszi a piszkos tányérokat a mosogatóba.
Teregetés, hajtogatás: Mutasd meg, hogyan kell teregetni és hagyd, hogy kibontakozzanak a vizes zoknik és a csipeszek világában.
Elő a zokni bábokkal! A zokni párosítás remek móka a kicsiknek, hiszen olyan, mint egy játékos logikai feladat. Válogassuk ki közösen a megszáradt ruhákat.
Sütés, főzés: A sütés- főzésbe is bevonhatóak egészen a vásárlás, alapanyag beszerzés folyamatától, aztán jöhet az összeállítás, öntögetés, kavargatás, szitálás, na meg persze a kóstolás ( főleg ha csoki krémről van szó:) ).
A legkisebb feladat is boldoggá teszi őket. A végén pedig dicsérjük meg őket, hogy milyen finomat főztek vagy sütöttek. A zöldségek és a gyümölcsök megmosásában is nagyon ügyesek, valamint ez remek alkalom a különböző fajták megismerésére is. Az egész egy tanulási folyamat, amely során jobban felfedezik az ételeket és az ételkészítés világát.
Porszívózás, felmosás: Kezdődjön a tánc! Kössétek össze a kellemest a hasznossal. Bulizzátok végig a lakást közösen, így az idő is gyorsabban repül, miközben tisztává válik a lakás körülöttetek. A kicsik pedig imádnak ugrálni és táncolni, a „pacsálásról” nem is beszélve, ami a nyári melegbe még jól is esik.
Legyen saját kis seprűje és lapátja, amivel be tud segíteni nekünk. Kukkantsatok be az ágy alá is „kincseket” kutatva. Porszívózás után tekerjétek fel a szőnyeget közösen, majd jöhet a felmosás. Fújhattok buborékokat is közben. 🙂 (Itt is figyeljünk rá, hogy természetes anyagú padlótisztítókat használjuk csak.)
Szemét: Az ovisokat és a kisiskolásokat már meglehet tanítani a szelektív gyűjtés alapjaira is, mutasd meg neki mit hova szoktatok dobni.
Háziállatok gondozása: Már ebben a korban fontos, hogy megtanítsuk a felelős állattartást nekik, ami napi feladatokkal jár és hamar elsajátítják majd a gondoskodás örömét.
Vond be a gyereket a napi tennivalókba pl. adjon ő vizet a cicának vagy közösen fésüljétek ki a kutya szőrét.
Mit NE csináljanak?
Vannak feladatok, amiket azért jobb, ha magunk végzünk el.
Műszaki cikkek körüli takarítás: az elektromos dolgok mindig veszélyforrások.
Gőzt termelő eszközök: gőztisztító vagy a vasaló könnyen égési sérüléseket okozhat.
Forró dolgok: óvatosan a tűzhely közelében, nehogy magukra rántsanak valamit vagy megégesse őket a tepsi.
Magas helyekre mászás: a szekrény tetejének letörlését vagy az ablakpucolást inkább csináljuk meg magunk.
Vegyszerek: Amennyiben vegyszereket használsz a takarítás során azokat jól elzárva tartsd és ne engedd a közelébe a gyerekeket használat közben sem. Szuper alternatíva, ha egészségbarát probiotikus tisztítószert használsz a takarítás során, amely nem jelent veszélyt a kicsikre sem és még a takarítási idő is lerövidül a használatával.
A feladatok végén dicsérjük meg őket, amiért ügyesek voltak és jutalmat is adhatsz nekik (pl. elmentek fagyizni).
Jó ötlet egy takarítási tábla bevezetése is, amin az elvégzett feladatokért gyűjtheti a matricákat vagy amit kipipálhat magának.
Hidd el büszkén fogja mutogatni a végeredményt! 🙂
Te mivel egészítenéd még ki a listánkat?:)
Írd meg nekünk!
Érdekelnek az egészség és gyerekbarát tisztítószerek?