Az 5 leggyakoribb kifogás, amivel halogatjuk a takarítást.
Biztosan neked is ismerősök azok a mondatok, amik gyakran elhangzanak amikor neki akarsz állni takarítani.
Nem tudni pontosan, hogy honnan jönnek ezek a dolgok az életünkbe.
Lehetséges, hogy a szüleinktől láttuk. Esetleg a filmekből és más kulturális termékekből tanuljuk vagy az emberi lét velejárója.
Természetesen nem mindenkire vonatkoznak ezek a dolgok. Vannak, akik szinte egyáltalán nem halogatnak semmit. Vannak, aki pedig mindent. Az emberek nagyrésze valahol a 2 véglet között, középen van.
Mindenkinek lehet tényleges hátráltató tényezői, mi most nem ezekere gondolunk.
A halogatással sincs az égvilágon semmi baj, nem egy halálos bűn. Ha az ember nem viszi túlzásba, nem származik belőle baj 😊
Viszont, ha túl sokszor csinálod, akkor bizony a következményekkel is szembe kell nézni. Ez viszont egy másik téma 😊
Most pedig térjünk a tárgyra! 😊
Nézzük meg a top 5 leggyakoribb kifogást, amit az emberek használnak.
-
Nincs is rendetlenség!
Körbe nézel és látod, hogy akad már pár dolog, amit megcsinálhatnál.
Egy pár koszos pohár, kis rendetlenség az asztalon.
Mérlegelsz és beugrik, hogy jó ez még nem olyan gáz. Majd, ha több lesz megcsinálod.
Ezzel a gondolattal nyugodtan dőlsz le a kanapéra és kapcsolod be a tv-t.
Viszont ezzel csak a jövőbeli énedet szivatod meg. Ha apránként megcsinálsz minden nap egy keveset, nem fog összegyűlni annyi munka. 😉
-
Majd más megcsinálja.
Egy háztartásban a munkamegosztás egy nagyon hasznos és fontos dolog.
Nem szabad egy emberre hárítani minden feladatot.
Ha te is eltudod végezni, miért ne csinálnád meg?
Mindenkinek kikell vennie a részét a háztartásból. Ha ott élsz te is, akkor hozzá is kell tenned.
-
Úgyis megint rendetlenség lesz.
Minek takarítsak, ha úgyis megint rendetlenség lesz?
Merül fel a kérdés sok emberben. Erre a bugyuta kérdésre csak annyit tudunk mondani, hogy minek eszel, ha utána úgyis…?
Nagyon sok előnye van annak, ha egy tiszta és rendezett otthonban élsz.
Sokkal jobb lesz a közérzeted. Már nagyon sok ideje felfedezték az orvosok a rend és a mentális egészség közötti összefüggést.
Könnyebben megtalálsz mindent. Egy ideig úrrá lehet lenni a káoszon, viszont egy idő után az ember elveszti a fonalat, hogy mi hol is van.
Mások is szívesebben mennek be. Lehet bármilyen érvet felhozni, az ember társasági lény. Sokkal könnyebb úgy fogadni embereket a lakásodban, ha betudnak menni az ajtón.
-
Túl fáradt vagyok már ma.
Egy munkanap után az embernek a legkevésbé ahhoz van kedve, hogy neki álljon még otthon is dolgozni. Ez természetesen nem feltétlenül kifogás, mivel lehet, hogy tényleg nagyon elfáradt valaki. Ekkor tényleg nem kell még nekiállni kitakarítani az egész házat.
Viszont nagyon soksor használjuk kifogásképpen ezt. Lenne még erőnk hozzá, de igazából sokkal szívesebben dőlünk le megnézni 2 Netflix sorozatrészt megnézni.
Próbálj kompromisszumra törekedni és pár naponta erőt venni magadon. Biztos nem minden nap fáradsz el teljesen. 😉
-
Majd holnap megcsinálom!
Na és jöjjön az örök klasszikus. A holnap majd megcsinálom!
Ezt minden ember a földön legalább egyszer elsütötte már valamire.
Ez mögött igazából már semmi tényleges ok nincs. Csak egyszerűen most nem, majd egyszer, majd holnap, majd valamikor.
Nincs is mit kezdeni vele igazából. Az egyetlen megoldás rá, hogy felkelsz és elkezded. Nincsen holnap, nincs jövőhét. Ha van időd és megtudod csinálni akkor kezd el. Mi van, ha holnap éppen túl fáradt leszel? Megint eltolod?
Szállj ki a kanapéból és csinálj valamit! 😊
Ha pedig csinálsz valamit azt tedd környezetbarát módon!
A SanoD’or Nature termékcsalád 99,5%-ban vegyszermentes, nem károsítod sem magad, sem a természetet!
A termékcsalád három tagja szinte mindenhol a segítségedre lesz!
A SanoD’or Nature Floor egészséges padlótisztító használatánál nem kell aggódnod, hogy a tisztítószer tönkre teszi a padlódat.
A SanoD’or Nature Shine egészséges fürdőszoba tisztító segítségével csillogóvá varázsolhatod a fürdőszobádat és a konyhádat is, méghozzá környezetbarát módon.
A SanoD’or Nature Brill általános tisztítószer pedig hű társad lehet a takarításban szinte bármelyik helyiségben.
Szeretnél többet tudni a vegyszermentes takarításról?