A kutyatartás egészségesebb, mint gondolnád!
A kutyatartás rengeteg felelősséggel jár! A kutyák rengeteg törődést és odafigyelést igényelnek, de azt tudtad-e, hogy már tudományosan is bizonyított, hogy tartásuk számos előnnyel is jár az életünkben. Többek között jó hatással van az egészségünkre is!
Tényleg ritkábban lesznek betegek a kutyatartók? Igen!
Sosem küzdöttünk ennyire nagy erőkkel a mikroorganizmusok ellen, mint most az új koronavírus megjelenése kapcsán. Keressük az agresszív fertőtlenítőket, amiket egyre gyakrabban is vetünk be otthonunkban, mert szeretnénk elpusztítani a baktériumok 99,9 %-át, ahogyan a reklámokban is sulykolják belénk.
A túlzott fertőtlenítéssel azonban rengeteget ártunk!
Korábban az emberek több baktériummal találkoztak, de ahogy fejlődtek a higiéniás viszonyaink és sokkal kevesebb időt töltünk a szabadban is, kevésbé találkozunk baktériumokkal, ami számos egészségügyi problémához vezet.
A Journal of Pediatrics- ben megjelent tanulmány rámutat arra, hogy az otthonunkban körülbelül háromszáz baktériumtörzs található és ezek a mikrobák szorosan kapcsolódnak az immunrendszerünk működéséhez. Konkrétan, ezek a baktériumok segítenek ellenállóvá tenni immunrendszerünket a kórokozókkal szemben.
Hogy jönnek ide a kutyák?
A háziállattartást korábban az allergia kialakulásának kockázati tényezőjeként tartották számon, de az elmúlt 20 év számos tanulmánya rámutatott, hogy ez valószínűleg nem így van és pont, hogy jótékony hatással van az egészségre.
A pozitív lelki hatások mellett ( pl. depresszió legyőzése) az immunrendszerre is kedvezően hatnak a kis kedvencek.
A kutyák, akik belehemperegnek a porba, a növényekbe és más kutyákkal is kapcsolatba kerülnek, a baktériumok sokféleségét viszik haza. Ezek a baktériumok a lakásban beépülnek az otthoni mikrobiomba, változatosabbá teszik azt és segítenek legyűrni a káros kórokozókat, ellenállóbbá teszik szervezetünket.
De hát a kutyák rengeteg kórokozót hordoznak nem?
A kutyák általában olyan baktériumflórával rendelkeznek, melyre a gyerekek szervezete könnyebben felkészül, és arra megfelelően tud reagálni. Ezek a kórokozók tehát sokkal kisebb veszélyt jelentenek, mint például az iskolába járó testvérek által hazahozott idegen kórokozók.
Persze fontos, hogy betartsunk néhány higiéniai előírást, mint a gyakori kézmosás és az általános higiénia fenntartása a lakáson belül.
Egy tanulmány kimutatta, hogy a kutyákkal vagy macskákkal élő csecsemők sokkal bonyolultabb mikrobiommal ( szervezetünkben milliónyi baktérium található, ezek összessége a mikrobiom) rendelkeznek, mint azok a csecsemők, akik nem éltek együtt valamilyen háziállattal. A háziállatok jelenléte jelentősen megnövelte a baktériumok gazdagságát.
A kutyák idővel megváltoztatják a baktériumok összetételét, ami kevesebb allergiát eredményez a velük együtt élőknél. Leginkább a lakásban található por az, ami jelentősen eltér azokban a családokban, akik tartanak kutyát.
Sokkal kevésbé fordul elő a későbbiek folyamán a gyermekek körében asztma ott, ahol a család kutyával él együtt a gyerek csecsemőkora óta.
A háziállatot tartó családok gyermekeinek immunrendszere sokkal előbb találkozik azokkal a tényezőkkel, mikroorganizmusokkal melyek elősegítik az immunrendszer megfelelő válaszreakciójának kialakulását, és segítik annak érési folyamatát.
Ugyanis fontos, hogy minél több ártalmatlan baktériummal és egyéb mikroorganizmussal találkozzanak ebben a korban, ezzel pedig folyamatosan eddzék az immunrendszerüket.
És nem csak az asztma kialakulására lesz kisebb az esély azokban a családokban, ahol macskával és kutyával találkoztak a gyerekek az első évükben, hanem egyéb allergiás megbetegedésekre ( pl. étel allergiára is) vagy az ekcémára is kisebb lesz a hajlamuk.
A „védettség” pedig nagyobb azoknál a családoknál, ahol a gyerkőc első életévében több kutya és macska is van egyszerre.
Az egészséges baktérium mennyiség fenntartása fontos otthonunkban!
Az agresszív fertőtlenítéssel azonban elpusztítjuk valamennyi baktériumot, tehát nem csak a rosszakat, hanem a minket támogató jótékonyakat is! Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsen szükség egyáltalán takarításra! 🙂
Próbáld ki a probiotikumokat ( azaz jótékony baktériumokat) tartalmazó SanoD’or Nature termékcsaládot!
Járulj hozzá otthonod egészséges tisztaságához. 🙂